Anime Classic / Minden ami anime...
Ismertetők
Ismertetők : Ginban Kaleidoscope

Ginban Kaleidoscope


Sakurano Tazusa 16 éves műkorcsolyázó, aki épp egy kanadai Grand Prix versenyen vesz részt, és legnagyobb célja, hogy eljusson a torinói olimpiára. Tazusa programjával egy időben zajlik egy légi bemutató, ahol a repülő manőverei és a lány mozdulatai szinte megegyeznek, mintha csak együtt táncolnának. Azonban Tazusa rosszul érkezik egy ugrásból, elesik és elveszti az eszméletét, a repülő pedig lezuhan.
Miután magához tér, a folyosón beleütközik az amerikai versenyzőbe, aki nekiáll sértegetni és becsmérelni a teljesítményét. Mivel Tazusa nem tud angolul, csak sejti, hogy miket vághat a fejéhez a hölgy, mikor is egy hang a fejében segít neki a megfelelő válasz adásában....
A hazautat követően másnap az iskolában ismét megszólal a titokzatos hang, nem kis galibát okozva Tazusának. A női mosdó magányában derül fény az igazságra: a hangot Pete Pumps-nak hívják, 16 éves kanadai fiú, aki pár napja meghalt, és úgy tűnik a szelleme megszállta Tazusát. Érthető módon a lány nem lelkesedik az ötletért, minden elképzelhető módon megpróbálja kiűzni magából a fiút, ami lehetetlennek bizonyul, viszont nagyon vicces helyzeteket eredményez. Végül bele kell törődnie, hogy Pete 100 napig a "vendége" lesz, mert addig nem léphet be a Mennyországba. Tovább nehezíti a dolgot, hogy Pete mindent lát, hall és érez amit Tazusa is, így az olyan dolgokból mint fürdés, öltözés, a mosdó használata, egycsapásra hatalmas probléma kerekedik (miközben a néző persze nagyon jól szórakozik). Ezek után nyomon követhetjük a mindennapjaikat, az olimpiára való készülést, az iskolai problémákat, a sportriporterek zaklatását és áskálódását, kettejük kapcsolatának alakulását, ezáltal Tazusa személyiségének és korcsolyázásának fejlődését.

Az anime képes az első pillanattól az utolsóig fenntartani az érdeklődést. Ahogy telik az idő, úgy nő a feszültség a történetben. Részben mert közelít az olimpia időpontja, és Japán csupán egy versenyzőt küldhet, így Tazusának mindent meg kell tennie, hogy jobbnak bizonyuljon riválisánál. És részben, mert ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, annál jobban lebeg a fejük felett, hogy a 100 nap ami kezdetben kibírhatatlannak tűnt, most nagyon kevésnek látszik, közelít a pillanat, amikor Pete el fog tűnni Tazusa életéből.
A történet egyszerre vígjáték és dráma, a kettő jó arányban keveredik benne, s bár a végkifejletet lehet sejteni az első pillanattól, mégis jó érzéssel fejezi be az ember (azért az érzékenyebbek zsebkendő nélkül ne üljenek le elé).

A grafika szép, nem kiemelkedő, de vannak gyönyörűen megrajzolt jelenetek, és igyekeztek minél hűebben visszaadni a korcsolyázók mozdulatait. A háttérzenék szépek és illenek az adott pillanathoz, az opening és az ending is jó választás volt. Az egyetlen probléma az animével, hogy csupán 12 részes, amit személy szerint csak azért keveslek mert még legalább ennyi epizódon keresztül követném szívesen Pete és Tazusa életét.
Azoknak ajánlanám az animét, akik szeretik a humoros és romantikus történeteket, nem riadnak vissza egy kis drámától, és képesek órákon keresztül ülni egy helyben, mert nem olyan darab amit könnyű félbehagyni.

Még nincs hozzászólás.
 
Menü

001. Főoldal
Napi Frissítések
002. Oldal dolgai
VK; RK; Kitüntetéseim; Oldal cicája
003. Animék
Képek, animációk; ismertető, egyéb dolgok
004. Extrák
Képtárak; Animációk; Ismertetők; Mangaletöltés
005. Japán
Minden, ami Japán
  
 
Projektek

Elfen Lied
Eddigi feltöltött fejezetek:15


 

Moe Kare!!
Eddigi feltöltött fejezetek:15


Ai hime - Ai to Himmegeto
Eddig felétöltött fejezetek: 2


A mangafeltöltések kicsit szünetelni fognak, mert betelt a tárhelyem ! 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Hattie
Oldal címe: chu.gportal.hu
Host:Gportal.hu
Design: Saját készítésű
Indulás: 2010.11.5.
Téma: Anime,manga
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox
Banner:

 
Partnerek


rozen-bakugan.gp
vanpaianaito.gp
@ naruto-akatsuki.gp
@ anime-fancuccok.gp
@ kaleido-star.gp

Cserélni szeretnél? Katt ide!

 
Chat

 
 
Felhasználó
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók

látogató van itt

 

 

 
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!