Anime Classic / Minden ami anime...
Ismertetők
Ismertetők : GetBackers: Dakkan'ya

GetBackers: Dakkan'ya


A Get Backers egy visszaszerző csapat, ahol a visszaszerzés esélye "hundertprozentlich", azaz 100%-os. A banda két tagból áll: Ginji személyében a történet egyik főszereplőjét ismerjük meg. Tulajdonképpen egy nagyon szeretetreméltó, aranyos emberről van szó, aki mindenkinek segíteni akar, és mindenben a jót próbálja látni. Emellett egy különleges képességgel is meg van áldva, az pedig nem más, mint a villám. Ginji uralni, manipulálni, létrehozni tudja a villámot minden mennyiségben. A csapat másik tagja, ahogy csak Ginji hívja, fantasztikus hanglejtéssel: "Ban-chan". Ban már a komolyabb, kettégyúrtabb fajtából való személyiségét tekintve. A haja olyannyira az égnek áll, hogy nem egyszer szúrta ki a szememet nézés közben :). Valójában ő is nagyon erős, az ő ereje a Jagan-ban és a kígyókban rejlik. A jagan (fonetike: dzságán), aki nem tudná, egy ördögi szem, ami álomba tudja ejteni az embert és bármit el tud vele hitetni. A kígyókról meg annyit, hogy nem a szó szoros értelmében, tehát nem mindenhonnan kígyók másznak majd elő, hanem a testében rejlik a kígyó ereje. Kezével akkorát tud szorítani, mintha 200 kiló nyomná össze éppen az adott dolgot.

Tehát velük indul a történet, mégpedig kisebb-nagyobb feladatokkal. Sorra jönnek a szomorú emberek, akik valamijüket, ami nagyon fontos volt számukra elhagyták, és a legjobbaktól kérnek segítséget. Eleinte lehetséges, hogy unalmasnak fog tűnni, hogy mindig piti kis küldetésekre mennek a srácok, de lassacskán minden képességüket megismerhetjük, valamint a múltjukról is kaphatunk információkat. Később viszont nagyon befog indulni a sorozat, ami nálam azt jelenti, hogy 15 rész "zsinórban". Hőseink vissza fognak menni Ginji otthonába, ahol nem kis balhé van készülőben. Megismerhetünk körülbelül plusz 5-10 karaktert, akiknek nem akármilyen szuperképességük van, és mindegyikük harcot követel természetesen.
Több szót a történetről nem szeretnék ejteni, mert akkor már muszáj lenne spoilereznem, azt meg magam se díjaznám, ha az olvasó szerepében lennék.

A grafikáját tekintve szép a mű, kritikaként említeném, hogy lehetne pár helyen jobban megrajzolva az adott karakter/szituáció, de ettől eltekintve teljesen királyság. Vések pár mondatot még a zenéről is, ne maradjon ki. Két opening van az animében, bár ez várható volt, mert 49 részig egyet hallgatni kicsit bevevős téma lett volna. Az első nekem nagyon tetszik, mindig meghallgattam, a második már annyira nem nyerte el a tetszésemet, de meghallgatható, teszem hozzá. Endingekről sajnos nem tudok nagyon beszélni, mert mindig annyira pörögtem és a következőt akartam nézni, hogy egyből kikapcsoltam és raktam be a következő epizódot. :)

Egyéni vélemény így megszokottan a végére: aki ebből nem tudta kivenni, hogy számomra ez az anime mekkora istencsászár volt, az olvassa el még egyszer :). Tényleg nagyon jó, és bárkinek ajánlom, aki egy kis akcióra és még mellé egy nagy kanál humorra vágyik. Jó szórakozást hozzá!

Még nincs hozzászólás.
 
Menü

001. Főoldal
Napi Frissítések
002. Oldal dolgai
VK; RK; Kitüntetéseim; Oldal cicája
003. Animék
Képek, animációk; ismertető, egyéb dolgok
004. Extrák
Képtárak; Animációk; Ismertetők; Mangaletöltés
005. Japán
Minden, ami Japán
  
 
Projektek

Elfen Lied
Eddigi feltöltött fejezetek:15


 

Moe Kare!!
Eddigi feltöltött fejezetek:15


Ai hime - Ai to Himmegeto
Eddig felétöltött fejezetek: 2


A mangafeltöltések kicsit szünetelni fognak, mert betelt a tárhelyem ! 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Hattie
Oldal címe: chu.gportal.hu
Host:Gportal.hu
Design: Saját készítésű
Indulás: 2010.11.5.
Téma: Anime,manga
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox
Banner:

 
Partnerek


rozen-bakugan.gp
vanpaianaito.gp
@ naruto-akatsuki.gp
@ anime-fancuccok.gp
@ kaleido-star.gp

Cserélni szeretnél? Katt ide!

 
Chat

 
 
Felhasználó
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók

látogató van itt

 

 

 
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!