Anime Classic / Minden ami anime...
Ismertetők
Ismertetők : Futari wa Pretty Cure

Futari wa Pretty Cure


Nagisa Misumi és Honoka Yukishiro két teljesen különböző lány. A sportos Nagisa inkább a lányok körében közkedvelt példakép, míg az okos Honoka a fiúk kedvence. Mindketten ugyanabba az iskolába járnak, mégsem ismerik egymást, csak hírből. Ám egy napon minden megváltozik. Egy csillaghullásos éjszakán Nagisát fejbevágja egy "hullócsillag". Ugyanezen a napon pedig Honoka kap egy rejtélyes csomagot. A hullócsillag épp úgy mint a csomag valójában két kis élőlényt rejt magában. Ők Meppuru (Mepple) és Mippuru (Mipple), akik a fény kertjéből menekültek ide a földre - vagyis ahogy ők nevezik a szivárvány kertjébe - a sötétség térhódítása elől. Most, hogy a sötétség erői még attól sem riadnak vissza, hogy kövessék őket a földre és elvegyék az általuk őrzött prizma kristályokat, Nagisa és Honoka feladatává válik, hogy megvédjék őket. Hála kis segítőiknek, Meppurunak és Mippurunak, a lányok átváltozhatnak a varázslatos Pretty Cure-rá. Így az újdonsült erőikkel felvehetik a harcot a sötétség szörnyei ellen.
A történet szerint Nagisa lesz Cure Black, és egyben Meppuru őrzője, aki néha az idegeire megy. Honoka lesz Cure White, Mippuru őrzője, akivel jól összebarátkozik már az elején. Ezeket a kis védenceket, akik nyugalmi állapotban úgy néznek ki mint mobiltelefonok, azonban gondozni kell. Erre valók a kártyák, amik segítségével etetni, gyógyítani és elaltatni lehet őket. A dolog érdekessége az, hogy ezeket a műveleteket mindig egy olyan lény végzi, amelyik szintén a fény kertjének lakója, ám csupán egy gondolati síkon keresztül elevenedik meg a mi világunkban. Mint az később kiderül, a fény kertje nagy veszélyben van, mert nagy részét elemésztette a sötétség, vagyis a dozuku zóna, ami a nagy és gonosz Yaku király birodalma. Yaku király mindenképpen meg akarja szerezni a kristályokat, hogy általuk biztosítsa túlélését és uralkodását a világ felett.

A történet tipikus magical-girl elemeket tartalmaz. A sportos Nagisa sportos fekete ruhát visel Cure Blackként, az inkább könyvmoly Honoka pedig előkelő fehér ruhácskát visel, mikor épp Cure White. A két lány különbözőségei kézzel foghatóak. Nagisa apjával, anyjával és idegesítő kisöccsével él egy lakásban, miközben Honoka szülei más országokban élnek munkájuk révén, és ő nagyanyjával él egy tradicionális japán házban. Habár olyanok mint tűz és víz, a két lány hamar összebarátkozik, és a végletekig kitartanak egymás mellett. Ennek köszönhetően mindketten kiegészülnek, és barátságuk mindig erőt ad nekik. Persze a szerelem sem maradhat ki a történetből, ahol Nagisa egy focistába lesz szerelmes, aki persze Honoka régi barátja. Ami pedig a kis védenceket illeti, azok is szerelmesek egymásba. Nagisa kis barátja, a kiválasztott és Honoka kis barátnője, a remény hercegnője állandóan ölelkeznek.
Tipikus elem valamint az is, hogy Yaku király nem kézzel fogható formát ölt és bérenceit küldi a földre, akik viszont szörnyeket használnak a piszkos munka elvégzéséhez. Mindeközben a fény kertjének viszont királynője egy ugyan hatalmas szépség, de reményével erősíti hőseinket.

A képek a szépen kidolgozott grafikát hozzák, a zene nem rossz, a konfliktusok néhol buták, de érzelmi világa nagyon megindító és értelmileg is megállja a helyét. A történet teli van tanításokkal és konklúziókkal. Sose add fel, a remény és a kitartás meghozza gyümölcsét, és az igazi barátság örökké tart.

Még nincs hozzászólás.
 
Menü

001. Főoldal
Napi Frissítések
002. Oldal dolgai
VK; RK; Kitüntetéseim; Oldal cicája
003. Animék
Képek, animációk; ismertető, egyéb dolgok
004. Extrák
Képtárak; Animációk; Ismertetők; Mangaletöltés
005. Japán
Minden, ami Japán
  
 
Projektek

Elfen Lied
Eddigi feltöltött fejezetek:15


 

Moe Kare!!
Eddigi feltöltött fejezetek:15


Ai hime - Ai to Himmegeto
Eddig felétöltött fejezetek: 2


A mangafeltöltések kicsit szünetelni fognak, mert betelt a tárhelyem ! 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Hattie
Oldal címe: chu.gportal.hu
Host:Gportal.hu
Design: Saját készítésű
Indulás: 2010.11.5.
Téma: Anime,manga
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox
Banner:

 
Partnerek


rozen-bakugan.gp
vanpaianaito.gp
@ naruto-akatsuki.gp
@ anime-fancuccok.gp
@ kaleido-star.gp

Cserélni szeretnél? Katt ide!

 
Chat

 
 
Felhasználó
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók

látogató van itt

 

 

 
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!